Az ellenfelek tovább fejlődnek és szaporodnak. És már trapézolni is lehet! A 70-esek fénykorukat élik. Már öt indul. A legújabb Dinivel és Lechoval már billenthető tőkesúllyal.

Egyet Holovits Gyuri kormányoz, egy másikat pedig Ruják István. Andorka Rudi Borensen 12-én is legalább 10-en trapézolnak. Megjelent a Liberte az eddig sosem látott magasságú árbocával. A Garruda most Brencsán Ábel csapatával indul. Fináczy Gyuri indul az első 8m-essel. Mi még mindig ugyanazzal a hajóval és ugyanazokkal a vitorlákkal indulunk, természetesen trapéz és edzés nélkül!

Esős gyenge délnyugatiban rajtolunk, egy takkal lehet a cső felé menni. A rajtból a Garruda és mi jövünk ki a legjobban. Ekkor még a gennaker egy új és „ismeretlen” típusú vitorlának számít. Kevés még vele a tapasztalat. A 70-eseken viszont szinte csak ez van. Néhányan 
(akik a vonal északi végén rajtolnak) felhúzzák, mint csodaszert, de kiderül, hogy egyértelműen túl éles a szél hozzá. A csőbe így viszonylag tisztán a második-harmadik helyen érkezünk.

A déli bójasor felé tendálnánk, ha tudnánk, de egy elképesztő szélválasztóval találkozunk.
A hajózási útvonal északi felén kifújt északival lehetett átmenni a csövön, a déli felén (ahol mi voltunk egyedül) pedig egy kialakulatlan 30-40o-okat változó állandóan leálló majd egy pillanatra befrissülő állapot uralkodott. Így azután a csőhöz 2.-ként érkeztünk, de talán 8.-ként távoztunk onnan. Ekkor szépen végignéztük az ellenfeleket közelről. A Libertét itt láttuk először. A két hajó közti méretkülönbség bénító hatású volt. 

 
Stabil 2-es 3-as délnyugatiban kreutzolt (a trapézolás nagyon fizetett) az egész mezőny Keszthely felé és mi azt számolgathattuk, hogy vajon a 10-ben bent vagyunk-e még. Az elejét már rég nem láttuk. Szemes tájékán kezdett látszódni, hogy hamarosan ez a kifújt szél el fog állni és döntő lehet, hogy kit melyik part közelében ér az új időjárás. Szokásunktól eltérően (hosszas latolgatás után) most az északi partot választottuk, ami döntőnek bizonyult ahhoz, hogy újra visszakerüljünk a versenybe. A györöki csúcsnál Rujákékkal megyünk együtt. 

Ők a gyorsabbak, de néhány percre felülnek. A keszthelyi bójánál már megint előttünk vannak 100 méterrel. Itt megint egy nagyon ritka természeti jelenség rendezi az életünket.

Hátszélben megyünk a bójára. A bója előtt  50m-rel eláll a szél és egy lokális felhőszakadás kezdődik, ami tart 5-6 percig. Spi le. Az eső eláll, vettük a bóját és a széljelző ismét hátszelet mutat, de ez az előző széliránnyal pont szembe van. Spi föl. Na, ez az a pillanat, amikor a Ruji megrogyott, mert náluk még esélye sem volt semmiféle spinnakerezésnek, mivel káosz volt a fedélzeten, meglepte őket ez a 180º-os szélfordulás. Sok csodálkozásra való idő nincs, mert verőfényes napsütés alakul ki és a rohamosan áll el a szél.

Fonyódnál körülnézünk és egyetlen menekülési lehetőséget látunk: irány a déli part, de gyorsan, ott a szörfök sikoltva rohantak.  Meghauzolunk és 90o-ra az ésszerű menetiránytól eltérve megyünk le a délire, amíg még tudunk. Ruji és Holovits Gyuri erről lemaradtak. Ők többedmagukkal ott maradtak a tó közepén. A déli part mellett a parttal párhuzamosan hátszelezünk, beljebb semmi. Elég ritka időjárás.

Mögöttünk még Paulovits Diniék tudják ezt a menekülést előadni, azután kész.  Nekik viszont csak gennakerük van, ezért nem tudnak olyan egyszerűen a part mellett maradni. Előttünk kb. 3 km-rel még a Liberte menekül így ki a déli partra. Hogy miért ragozom ezt ilyen hosszan? Ez a 3 hajó lesz a végén az 1-3. Pedig Keszthelynél még Dinivel 8-10 körül voltunk. Pillanatok alatt elvesznek az üldözőink és már csak a Libertét látjuk, igaz őket alig, mert nagyon előttünk vannak.

A csőbe már sötétben érünk. Legnagyobb meglepetésünkre ott áll a Liberte előttünk pár száz méterre. Már éppen vérszemet kapnánk, amikor mi is megállunk. Ő elindul és ismét eltűnik.

Most a keleti medencében vitorlázunk éjszaka a szokottal ellenkező irányban, ismeretlen érzés. A kifújt szélben nagyjából vonalat megyünk Kenese irányába, a kormánynál Straub Elek. Később kiderült, hogy volt hajó, ami azért megtalálta a Siófoki vízisí pályát (számukra is ismeretlen terület volt ez éjszaka).

Kenese előtt hajnali 3 körül flaute és ismét utolérjük a Libertét, akik nem találják a bóját, ide-oda mennek a part mellett. Mi megcélozzuk a kikötőt, és lám ott a bója. A menetrend már ismerős, megjön valami szél és kétszeres sebességgel eltűnnek. Azonos szélben nem tudunk mit kezdeni velük. A következő utolérés reggel 5 körül Alsóörs előtt van, már dereng, mögöttünk nem látunk hajót. Gyenge északiban mi tőlük délre futtatunk, ők behúzott vásznakkal állnak. Már egyvonalban vagyunk, amikor meglátnak, nagy lesz a riadalom. Mivel tudjuk, hogy sokkal gyorsabbak, nem sok mindenben reménykedünk. Csak az ő hibáikból élhetünk. 

Csak feltételezni tudjuk, hogy náluk mi történhetett. A döntő pillanat következik. Ráengednek, ráejtenek és elindulnak nagyjából öreg Tihany felé. Valószínűleg nem néznek hátra. Ekkor mi már Almádinál látjuk Paulovits Diniéket - élénkülő északiban rohannak felénk. Fordulunk és megyünk fel az északi partra a frissülésért, ami még egy kicsit jobbra is fordul. Látjuk a szelet a vízen, de korán visszafordulunk, nem kapjuk meg, még háromszor feljebb állunk- nem akarunk a negatívon sokat menni.  Megkapjuk, megfordulunk és csúszunk a befutó felé. Mire ezt a Liberte lereagálja már csak tompán mögénk, alánk tud jönni. Nem sokkal, kb. 50 m-rel. Viszont már a versenyből is csak pár száz méter van hátra. Futtatva eléjük ejtünk vonalba, ahogy a „nagykönyvbe” meg van írva, hogy bebiztosítsuk a pozíciónkat. Ők nagyjából most először nem állnak az élen, mi pedig most először.

Ez volt a három közül a leghihetetlenebb győzelem! Bár mind a három az utolsó fél kilométeren dőlt el. 

Úgy éreztük, hogy ezzel az időközben kicsivé lett hajóval többé már nem lehet nyerni. Tévedtünk, a Detrééknek egy hasonló méretű hajóval (Asso) még egyszer sikerül. Mi már nem próbálkozunk többet. A legokosabb, ha többet nem is ülünk 11m OD -be, ezt a sorozatot már csak elrontani lehet.