Csapatunk: Tuss Miklós, Scholtz Imre, Zeöld Ákos, ifj.Zeöld Ákos, ifj.Zeöld László, Csury Zoltán

Először indult 200 feletti hajó és először fordult elő, hogy a rajtra 4 addig a versenyeken nem nagyon látott nyerőesélyes hajó is megjelenjen. Két hazai csapat, a BARRACUDA Zarka Rudival, a MANUAL Tuss Mikivel és két külföldi csapat, egy osztrák 11m OD és egy ACROS típusú hajó (amilyen korábban már indult és nyert Kékszalagokat).

Mint később kiderült ez a négy hajó tényleg egy teljesen külön versenyt vívott egymással, elkülönülve a mezőnytől. Miklós öreg róka, már kétszer volt abszolút első hajón, jól ismeri a Balatont. A hajóba beülve szokatlan volt, mert nem tudtunk előtte vitorlázni vele, sem összemérni, a manővereket begyakorolni, így verseny közben kellett mindent kitalálni, kipróbálni. 

Gyengeszeles verseny ígérkezett, ami végül a mezőnyből addig példátlan számú kiállót eredményezett.

Keleti szélben rajtoltunk, mi és a Barracuda az északi felén a vonalnak kissé beragadva. A zavart szél miatt lassan, de biztosan megyünk át a mezőnyön. Ezen a versenyen látunk és használunk először reachert, annak használata még okoz gondokat. A Barracudán nem tudják az első élét kellően megfeszíteni, így ők tompábbak mindenkinél. Ezért amíg mi egyet sem fordulunk, addig ők kettőt is. Ráadásul a balcsapás teljesen negatív, így hiába gyorsabbak nálunk még mögöttünk vannak. Ekkor még a Fazakas Gyuri-féle és Detréék irányította Borensen 10-es a mezőny elején van az osztrák 11m-essel és a Tramontánával.

Kb. egy órával a rajt után a szél meglehetősen gyorsan kezd átfordulni délire majd délnyugatira és elkezd gyengülni. Ahogy a spinnakerek előkerültek a 4 hajó sebességi fölénye markánsan megjelenik és hamarosan eltörpül mögöttünk az egész mezőny.
Miklóssal a megszokott a munkamegosztásunk, ő csak a kormányra figyel, én az állandó vitorlakontrollt és az árbockontrollt végzem. A többiek figyelik az ellenfeleket.

Az osztrák 11m-esen látunk először olyan gyengeszeles spinnakert, amely ha kiáll, akkor éri el majdnem a vizet. A miénk a normál osztályelőírásnak megfelelő méretű (kb. 25%-kal kisebb). Ennek megfelelően az osztrákok Kenesénél 1 km-es előnnyel elsőnek veszik a bóját és eltűnnek a szemünk elől. 
Miután az első 4 hajó elmegy Siófok felé, a kenesei bójánál eláll a szél és úgy is marad sokáig. 
Mi négyen a csőig annyira felzárkózunk egymásra, hogy még éppen látjuk, ahogy az első kettő kihagyja a hajózási útvonal első déli bójáját. Azonnal felkötünk az achterra egy óvózászlószerű piros kendőt. Ezt szerencsénkre az első hajók még éppen látták, némi tanakodás után rájöttek a hibájukra és nagyjából a csőből kellett visszafordulniuk a keleti bejáratig. Ekkor tudtunk először az élre állni, sajnos csak percekre, mert a Barracuda annyival gyorsabb volt, hogy egymás melletti, egy takkos menetben simán elment, és a csőből már ők jöttek ki elsőként. 

 Itt a szokásos dilemma előtt álltunk: gyenge nyugatiban érdemes-e élesen magasságot gyűjtve vízközépen haladni vagy futtatva kicsit gyorsabban kb. Szemes felé haladni.
Mivel további gyengülésre számítottunk mi egyedül markáns futtatással a déli part felé mentünk, hátha ott kialakul valami termikus szél. Ez bejött, mert a víz közepén legyengült a szél, majd leállt és újra az élre álltunk. Természetesen megint csak addig, amíg a többiek is leevickéltek a déli partra. Újra egy takkos versenyfutás egyforma szélben és mint kiderül ebben mindhárman gyorsabbak nálunk. Ekkor érezzük először a saját bőrünkön a dacron és a kevlár vitorlák közötti különbséget. Szerencsére az osztrákokat a spéci vitorláik sem mentik meg attól, hogy kétszer is felüljenek, az első felülésnél a déli parton haladt a mezőny, volt 1,5 km előnyünk, hátrafelé nézegettünk és megrökönyödve láttuk, hogy az osztrák 11-es keresztbe áll a menetirányra, túl közel mentek a parthoz a lellei mólónál. Hosszan billegetés (tán fürdés?) után újra jöttek utánunk, de jól lemaradtak. A második felülés a györöki csúcsnál, itt sokan pórul jártak – ők sem tudtak leszabadulni, csak Wossala motorosával produkált farhullámok többszöri segítségével indultak el újra. 

Pedig vittek magukkal egy magyar navigátort, hogy legyen valaki, aki jól ismeri a Balatont, két felüléssel és egy bójakihagyással ez nem jött be. 
A keszthelyi bóját egy órán belül vette az első négy hajó. A gyengeszeles éjszaka alatt teljesen elvesztettük egymást szem elől. Mi a 2000-ig a „délipart” jelszóval végig a délin próbálkoztunk. 

Földvár előtt kivilágosodott. Sem előttünk sem mögöttünk nem láttunk senkit, csak rendkívül sok szembejövő hajót, akik még a kenesei szélcsendben ragadtak be és még csak most mentek át a csövön. Az jól látszott, hogy a keleti medencében ismét teljes a szélcsend.

Ahogy átkecmeregtünk a csövön és elláttunk Füredig akkor világosodott meg számunkra, hogy hogyan is állunk. Szinte reménytelennek tűnő helyzetben voltunk. 4. helyen álltunk, az első az osztrák 11m-es kb. 1 km-re lehetett a befutótól, a 2. és a 3. egymás mellett kb. félúton a csőtől Füredig tartó szakaszon, mi pedig a csőben.

Csak Miklós nem látta reménytelennek a helyzetet. Elvileg kreutz volt Füred felé. A legkevesebb szél a befutónál volt. A 2. és a 3. egymásra forgolódva állt. Miklós kiadta a jelszót, hogy „bármerre, de menjünk”. Ha megfordulunk, megáll a hajó és soha nem indulunk el újra. A széljelzők nem jeleztek szelet. Lee-be döntve a hajót, kezébe vette a génuaschottot. Idősebb Scholz Imre fogta a kormányt. Miklós a génua első élének horpadásából próbálta a szélirányt beazonosítani. Ahogy ő állította a génuát, nekem annak megfelelően kellett állítani a grószt.

Lélegzet visszafojtva mozdulatlan kormánnyal csorogtunk a hajógyári öböl felé. Ahogy közelítettünk a tihanyi parthoz úgy élénkült egy kicsit a szél és kezdett félszelesedni. A többiek még mindig kreutzra behúzott vásznakkal álltak. Először szépen utolértük a 2. és 3. hajót, majd lassan velük együtt az elsőt, aki még mindig kb. 1 km-re volt a befutótól. Ekkor a négy hajó felállt egyvonalban a célvonaltól. Mi ekkor már elég jól éreztük ezt a mozdulatlan félszeles futtatást. A többiek még csak most kezdtek ráérezni arra, hogy nem kreutz van! A Manuálnál jobban felszerelt osztrák One Design 11-esnek olyan előnye volt, hogy nem hitte, hogy bárki is utolérheti. Wossala a Juventus rádióban sikongatva mondta: „Ilyen nincs! Ez hihetetlen!”

A szél is Tihany felé volt frissebb. Végül a legnyugatabbra lévő hajó, azaz mi lettünk az elsők és szépen sorban haladva kelet felé a 2. 3. és 4. Az osztrák hajó valószínűleg órákat állt a befutótól 1 km-re és végignézte, ahogy mögüle mindenki körbevitorlázza és a 4.-ből lesz az első és az elsőből a 4. A parton dúlt-fúlt mérgében, ezt nem tudta megemészteni. 

Végül szoros befutóval 24 óra alatt; kevesebb, mint 1 perccel megnyertük a Kékszalagot.
Akkor még többen csak a „rendkívüli szerencsének” tulajdonították az első helyet.