A Tengeri Bajnokság mezőnye, Salona 37-es osztály

Szeretne értesülni a vitorlázás, a vitorla készítés legfrissebb híreiről? Iratkozzon fel hírlevelünkre most!

Sikerült megismételni 1. helyünket a Tengeri Bajnokságon

Dátum: 2008-10-13


Idén Salona 37-es osztályban indultunk. A hajótípust egyáltalán nem ismertük, még csak kiállításon láttuk. A tavalyi Salona 45-ös után, ami nem különösebben tetszett, nem sok jóra számítottunk. Ehhez képest maximálisan pozitív „csalódást” okozott a hajó. Az első napi túra futamon elért abszolút 8. helyünkkel az egész mezőnynek és magunknak is meglepetést okoztunk. A Bavaria 42-esek között megvertük a Kelemen Tamás vezette hajót, akik 4.-ek lettek osztályukban. Valószínűleg a Salona 37-es hajótest egy nagyon jól megtervezett, jól eltalált forma.

 

 

A mezőny


Tavalyhoz képest sokat erősödött a mezőny. Ki kell emelnünk néhány egységet:
 
Haranghy Csaba csapata, akik azt hiszem maguktól is sokkal többet vártak. Jó pár napos felkészülésük alatt közepes és erős szél volt. Mint az utolsó napon kiderült ebben lényegesen jobbak is voltak.

Stefán Tibor és Pálinkás Csaba fémjelezte csapat, akik végül a 2. helyet szerezték meg, számomra a verseny előtt a legveszélyesebb ellenfelek lettek volna, ha tudom, hogy egy hajóban indulnak. Szerencsére nem tudtam, így sokkal nyugodtabb voltam.

Hamrák Péter és Eszes Bernadett vezette csapatnak talán a nagyhajós tapasztalata volt kevesebb a többieknél. Végül csak egy hajszállal csúsztak le a 2. helyről, ami szerintem mindenképpen jó eredmény.

Csikós Jánosék, a tavalyi bronzérmesek, szereplése csalódást okozott. Hozzá kell tenni, hogy nem a legerősebb csapatukkal jöttek, amit jól mutat, hogy a pályaversenyeken voltak igazán problémáik. 

Ember Sándor Scharbert Gyulával erősítette meg csapatát. Elmondásuk alapján nem találták a megfelelő állítást a verseny elején.

A Gyenes Ákos vezette csapat, a tavalyi ezüstérmesek, szintén kifejezetten „maguk alatt” teljesítettek. Tavaly egy példátlan pech sorozat vetette őket vissza. Itthon a két legerősebb osztályban Assoban és 8M OD-ben lényegesen jobban szerepelnek évek óta. Reméljük csak rossz hetük volt (négy 7. helyet csináltak) és jövőre tudásukhoz méltóan szerepelnek.

 

 

Felkészülésünk


Idén sem dicsekedhetünk komoly felkészüléssel = az anyakikötőből átvitorláztunk a verseny színhelyére. A spinnaker nem is került elő a hajó belsejéből.

 

 

Beállítások


Tudtuk, hogy egyetlen igazán hatékony fegyverünk az lehet, ha sikerül a többiekhez képest jobb sebességet kicsiholni egy ilyen alapvetően túra és charter célokra felvitorlázott és beállított hajóból.
A www.hajozas.com honlapján említett különleges szemléletben – miszerint rövid idő alatt kell kitalálni, hogyan és mivel tudjuk egy ilyen hajó beállítását jó irányba befolyásolni – reméltük, hogy már csak a szakmánk folytán is van némi előnyünk a többiekkel szemben.
Alapvetően tudni kell, hogy egy charter hajóra készített túra vitorlával szemben a megrendelője által állított legfontosabb igény a tartósság. Ezt egy vitorlakészítő úgy tudja fokozni, ha a vitorlát a szükségesnél kicsit vastagabb anyagból csinálja és egy kicsit hasasabbra szabja. Egy vitorla, ahogy az idők folyamán egyre inkább elnyúlik úgy lesz egyre laposabb. Ezért ha eredetileg hasasabb, akkor később veszti el a formáját.  A vastagabb anyagot talán nem kell magyarázni.
Ezekből adódik, hogy várhatóan nehézségek a vitorlák kilaposításával és gyenge szélben a kinyitásával lesznek. Ezekre más Pesten számítottunk.
Pillanatok alatt kiderült számunkra, hogy a grósz nagyon hasas. Kis idő múlva azt is éreztük,  hasasabb annál, mint amit csak az árbóc görbítésével korrigálni tudunk, mert az árbóc alul nem fog a kívánt mértékben görbülni. A megoldást tudtuk, mert Miklós a 31-esén ezt már régen kitalálta és alkalmazta.
Tudtuk a biogradi kikötőbe érve lesz dolgunk bőven, ezért nem húztuk az időt a spinnakerezéssel. Az ahhoz szükséges átszereléseket próba nélkül is kitaláltuk.

 

 

Árbóc görbítés


Az árbóc görbítést a két belső vantni jelentős lazításával lehetett elérni. A felsőt én csináltam, az 2 teljes fordulat volt a spanneren. Az alsót Miklós, azt pontosan nem tudom, de a kikötőben mindkét alsó – belső vantnink jelentősen lötyögött (kb. 2 cm-t).
Mivel egy nagyvitorlát alul kell a legjobban kilaposítani kreutzban és ez az árbóc ott már nem volt tovább görbíthető más megoldásra volt szükség. A vitorla első élét görbítettük az árbóchoz képest, ezzel imitálva a nagyobb árbócgörbületet. A vitorla első alsó pontját kivettük a gyári sekliből és egy darab kötéllel rögzítettük úgy, hogy kb.10 cm-rel hátrébb legyen mint eredetileg. Alulról az első csúszkát lebontottam a vitorláról, kb.5 cm-rel hátrébb engedtem és egy vékony zsinórral rögzítettem.
Ezekkel a változtatásokkal elértük azt, hogy a génuánkat a többieknél jobban be tudtuk húzni, anélkül, hogy ráverjen a grószra. Valószínűleg alapvetően ebből fakadhatott, hogy lényegesen élesebben tudtunk vitorlázni az egész mezőnyünknél. Így nem okozott problémát a rajtokból jól kijönni, minket egyszer sem szúrt fel senki.
Elöl meg mint tudjuk könnyű jól taktikázni.

 

 

 

A spinnaker


A spinnakerre rátérve, mindegyik hajó dupla schottal volt szerelve. A spibumm is úgy volt kitalálva, hogy csak az egyik felébe lehet schottot akasztani, a másik az árbócon egy harang alakú veretben rögzíthető. Úgy ítéltük meg, hogy gyenge szélben lényegesen nagyobb hátrány, hogy a két schott feleslegesen lehúzza a spi sarkát annál a kis plusz időnél amit a hauzolásnál azzal töltünk, hogy a spibummot kivesszük az árbóc veretéből majd visszatesszük a  manőver befejezésekor. Ezért oldalanként csak egy schottot használtunk.
A húgót is lényegesen leegyszerűsítettük. Felesleges oda egy állandó mozgó csiga hátravezetve egy vastag kötéllel, ez is csak lehúzza a spinnakert. Az oldalsó bikára rákötöztünk egy nyitható csigát amibe ha kellett beakasztottuk a lúvszárat.
A második túrafutamon még a spi schottokat is kicseréltük egy Ø4-es flaute schottra. Meg is lett az eredménye, egy kb. 500m-es hátrányt hoztunk be hátszélben.

 

 

 

 

A génua nyitása


Érdemes itt megemlíteni a tavalyi verseny tapasztalatát. Akkor a Salona 45-ös osztályban az volt a probléma, hogy a génua hátsó élét akkor sem tudtuk eléggé kinyitni, ha a lehúzó pontot leghátulra húztuk. Két lehetséges megoldás volt. Csikós Jánosék a spi schottot is beakasztották a vitorla hátsó sarkába és a behúzó erő egy részét azzal oldották meg, így a két kötél eredője már kelően lapos szögű volt.
Mi a meglévő génua kocsira rákötöztünk egy kb. 25cm-rel feljebb álló másik csigát és ebbe fűztük a génua behúzó kötelét, ezzel érve el ugyanazt a hatást.

 

 

 

A verseny


Mint már említettem az első napon a kreutzban jó sebességünk dominált, mivel végig éles menet volt.
A második napi három pályaversenyen az ellenfeleink hibáiból éltünk, de alapvetően még mindig a jobb sebességünkre támaszkodhattunk.
A harmadik napi túraversenyen volt két érdekes taktikai elem. Hosszú kreutz egy bójáig, ahova jelentős előnnyel érkeztünk. Utána hosszan tovább kellet cirkálni két sziget között pörgölődő szélben. Itt egy kicsit lankadt a figyelmünk és elvesztettük a ritmust a pörgések és a szigetekhez érések között. Rövid időn belül a 3. helyen voltunk. Felismerve a hibát visszataláltunk a jó ütemű fordulókhoz és a kerülendő szigethez már 2.- ként érkeztünk.
Ezután hosszú spinnakerezés következett, ahol behoztuk az első teljes kb. 500m-es előnyét.
Mellette aztán megtorpantunk és egy ideig nem tudtuk döntésre vinni a dolgot. Végül azután egy belső helyre való behauzolás és egy Bavaria 42-es (aki az ellenfelünket jól megfékezte) közénk ékelésének a kombinációjával sikerült megnyernünk ezt a futamot is.
A negyedik napon már csak az eredmény megtartásával voltunk elfoglalva, ami az eredményeken meg is látszik, 6. és 5. hely.


Remélem ezzel a kis írással sikerül kedvet csinálni másoknak is ehhez a versenyhez. A hazai vizek után itt mindenki számára új hajóval, új ellenfelekkel, új környezettel és új kihívásokkal találkozhat.

Találkozzunk jövőre ugyanitt!

 

 


Vissza a hírek listájához
Hamrák Péter hozzászólása 2008.10.14 14:24 válasz erre
Köszi Zoli!(gondolom te irtad) Gratulálok ismét, jól csináltátok és látszik a szakértelem! Azért a második turán igencsak ránk fújt a szél titeket, de megszívlelünk minden jó tanácsot és köszönjük, hogy közzéteszitek. Az idei remek verseny volt, remélem találkozunk jövőre is! Üdv: Hamy

[1]

Írd meg véleményed

Név*
Email cím
Hozzászólás*
Ellenőrzés*

                              

Tudnál írni arról, hogy a nagyvitorla alsóél állítása miként, hogyan hat a vitorla súlypontjára, valamint a kormányra a tőkesúlyos hajóknál.

Kedves Zsolt! A nagyvitorla alsó élének állításával alapvetően a nagyvitorla öblösségét (hasasságát) tudjuk állítani. Az orrvitorlával is rendelkező hajótípusoknál a nagyvitorlák alsó régiójában a vitorlaszabók a nagyvitorlák has helyzetét 49 – 50% körülire teszik (vízszintesen az első élt...Részletek                               

Dyneema

Márkanév (DSM cég) hosszú szénláncú polyetilen szál, szilárdabb, mint az aramid, nagy hátránya, hogy állandó maximális terhelésre elkezd nyúlni, szakadás nélkül egyre hosszabb lesz. Vitorlánál úgy kell méretezni, hogy ne érje el a legnagyobb terhelhetőséget. Ez nagyobb anyagsúlyhoz vezet.Részletek                               

Legfrissebb híreink

A vitorlás hajók tavaszi karbantartása

Mit értünk a karbantartás célján? Lássuk fontossági sorren...Vitorlás hajók tavaszi karbantartása


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Tovább


Tonnás erők kezelése a vitorlás hajókon

Az mondják a verseny vitorlázásnál az ember mindent megtesz, hogy egy ara...Holmatro hidraulikus rendszerek


Nyitólap - Cikkek - Online tanácsadás - Vitorlázók hírlevele - Szakszótár - Partnereink - Szolgáltatások - Termékeink - Akciók - Cégünkről / elérhetőségek
Minden jog fenntartva. A Tuss sails 2008. Online marketing tanácsadó: STandard-Team Kft. Honlapkészítés, keresőmarketing, keresőoptimalizálás: Abfox kft.